2013. december 12., csütörtök

JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSÉNEK ÍGÉRETE



A születést Gábriel angyal hirdette meg

Gábriel angyal vitte Jézus születésének ígéretét, Máriának, hogy Jézus emberi anyjává válik.
A bejelentés alapja Lukács evangéliumának első része.
"Elküldte Isten Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe, egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek volt a jegyese.
A szűznek pedig Mária volt a neve.
Az angyal belépve hozzá így szólt:
"Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!"
Mária megdöbbent ezekre a szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés.
Az angyal ezt mondta neki:
"Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél!
Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.
Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd;
az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját,
ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké,
és uralkodásának nem lesz vége" (Lk 1,26-33).
 
A meghirdetés jelenetében mindig három szereplő van

Ott van Mária, Gábriel angyal és a Szentlélek.
Isten Szent Lelkét, a keresztyén művészetben gyakran galamb jelképezi.
A galamb szimbólumát alkalmazza a keresztyén festészet a Szentlélek bemutatására elsősorban azért, mert ezt a leírást kapjuk az Úr Jézus bemerítésekor a Lélekről (Mt 3,13-17).
Jézus Krisztus születése

"Jézus Krisztus születése pedig így történt.
Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.
Férje, József igaz ember volt, és nem akarta megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.
Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta:
"József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.
Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből."
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:
"Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" (Ézs 7,14) - ami azt jelenti:
Velünk az Isten.
József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki:
magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el" (Mt 1,18-25).
 
Prófétai ígéret

A prófétai ígéret szerint (Ézs 7,14), a hithű családok, egyfolytában vágyakoztak arra, hogy az ő gyermekük legyen a Messiás.
Ennél fogva nagy megtiszteltetés a kiválasztás, annak ellenére, hogy József nem papi családból származik.
József számára ez a félreérthető, természetfeletti út, és esemény feszültséget teremt.
Az angyaltól hallja meg az igazságot, hogy Máriát a Szentlélek választotta ki erre a kiváltságos szolgálatra.
Józseftől az alázatos szeretet Mária iránt, és az emberek szemében a dicstelen, félreérthető, megalázó sorsközösség vállalását kéri a jó Isten.

 
Megvan tehát az ígéret beteljesedése!

"Az ÉG FENTRŐL JÖVŐ AJÁNDÉKA" - Karácsony éjjelén megérkezik hozzánk.
Jézus Krisztusban, a távoli Isten egészen közel jön az emberekhez.
Eljön szolgálni bennünket, mint egyszerű ember.

Az Úr Jézus Krisztusban Isten elkötelezte magát mellettünk, örök szeretetére, és örök szövetségére.
Erre a kettőre úgy kell gondolnunk, mint biztos, és maradandó útra, mivel még az örökkévalóságban is részünk lesz benne.


MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS! 
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
 
ÁLDOTT-BÉKÉS ADVENTI ÜNNEPEKET!

                             
ÁLDOTT - BÉKÉS - BOLDOG - ÖRÖMTELI - MEGHITT KARÁCSONYI VÁRAKOZÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK!
   
                            
Az angyali üdvözlet 
Az Üdvözlégy, teljes nevén „Angyali üdvözlet”, egyike a keresztény, katolikus és ortodox hívők legfontosabb imáinak.
 Másik ismert címe: Ave Maria
Az ima kiindulópontja az Újszövetségben megírt egyik történet. Gábriel főangyal kijelenti Máriának a Jézus fogantatásáról szóló hírt, majd ezután Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet. Mindkét történetet Lukács evangéliumában olvashatjuk el részletesen (Lk 1,28-42).

Latin szöveg:
Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui, Iesus.

Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, peccatoribus, nunc, et in hora mortis nostrae. Amen.

Magyar szöveg:
Üdvözlégy Mária, malaszttal (kegyelemmel) teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. 

Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

A most beautiful song: Ave Maria - Schubert   

Singer: Andrea Bocelli

Egy gyönyörű dal: Schubert - Ave Maria
Énekel: Andrea Bocelli

 


 http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/12/karacsony-kopogtat-szivedben.html

Visegrád, 2013. december 12.

                                        Sok szeretettel:

                                        Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése